Elérhetőségek

9700 Szombathely,
Farkas Károly utca 54/A
Telefon: +3694781501

Bemutatkozás

A LUKÁCS Service Kft. munkatársai több mint 20 éves múlttal rendelkeznek az autószerelés-, javítás területén. Tapasztalatuk kiterjed valamennyi gépjármű, így a személygépkocsik, tehergépkocsik, utánfutók, motorkerékpárok, lakókocsik, autóbuszok ismeretére is, ezért ha megbízható műszaki vizsgáztatót keres Szombathelyen, a legjobb helyen jár!

Jól gondolja meg, hogy hagyja-e lejárni autója műszakiját!

Bár a veszélyhelyzet ideje alatt minden forgalmi engedély érvényes marad Magyarországon, mégis számos hátránya lehet annak, ha valaki nem műszakiztatja le az autóját ez idő alatt.

 

„A magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet alapján a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai, a személyazonosító igazolvány, a vezetői engedély, a forgalmi engedély, és a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek” – írta a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya.

Ez nem jelenti azt, hogy nem is lehet műszaki vizsgára vinni az autót, sőt, ajánlott is elvinni. Mutatjuk, hogy miért:

- Miután vége lesz ennek az egésznek, mindössze 15 napon belül le kell vizsgáztatni azt az autót, amelyiknek a veszélyhelyzet idején járt le a műszakija. Képzeljük el, hogy mekkora roham lesz akkor a szervizekben, ha sokan lesznek olyanok, akik kihasználják a fenti lehetőséget. Fizikai képtelenség, hogy ennyi idő alatt mindenkinek az autóját levizsgáztassák, a 15 napon túl pedig nem lehet majd használni a lejárt műszakis kocsikat.

- Furcsa helyzetet teremt, hogy a műszaki vizsga nem pusztán elméleti jogosultságot jelent, hiszen egy kopott gumis, rossz fékű, esetleg logó futóművű, balesetveszélyes autót kitiltanak a forgalomból, ha megbukik a vizsgán és ha járványhelyzeten kívül lejárt műszakis autóval igazoltatnak valakit, a további bírságra számíthat.

- A helyzet még súlyosabb, ha lejárt műszakis autó okoz balesetet, mert olyankor a biztosító joggal hivatkozhat arra, hogy a baleset okozója megszegte az egyik legfontosabb szerződési feltételt.

- A lejáró okmányok meghosszabbított érvényességére vonatkozó megjegyzés, hogy a rendelkezés csak Magyarország területén érvényes, külföldre akkor sem mehetnek a lejárt forgalmis autók és a lejárt jogosítvánnyal vezetők, ha feloldják az utazási korlátozásokat.

Műszaki vizsga, eredetiségvizsgálat időpont egyeztetés: +36302909498

Műszaki vizsga..

A műszaki vizsgáztatás az autó tulajdonosok életében leginkább felesleges időpocsékolásnak tűnik, de a közlekedésben való biztonság miatt is fontos erre időt szakítani. Kétévente ismételni kell, de a kötelező anyagi ráfordítás ellenére számos előnye is van. A műszaki vizsga sikeressége igazolja, hogy járműve alkalmas a közúti közlekedésben való részvételre, emellett az Ön biztonságát szolgálja, ha megfelel a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által támasztott követelményeknek.

Vállalkozásunk az NKH által jóváhagyott berendezések segítségével vállalja a gépjárművek műszaki vizsgára történő felkészítését és a vizsga elvégzését. [további információ]

Eredetiségvizsgálat

Minden jármű új tulajdonosának nyilvántartásba vételéhez egy hatósági eljárás, az eredetiségvizsgálat szükséges. Ez biztosítja a leendő tulajdonost arról, hogy a gépjárművel minden rendben van: nem áll körözés alatt, nem lopott, az okmányok hitelesek és eredetiek.

A vizsgálat ugyancsak a Nemzeti Közlekedési Hatóság előírásai alapján történik. [további információ]

Gépkocsi vásárlás

Napjainkban a használt autóvásárlás sajnos rendkívül sok buktatót rejt. Nagyon gyakran megpróbálják a laikus vevőt becsapni, és olyan járművet eladni neki, aminek rejtett hibái vannak. Ezek a hibák persze a vásárlás után derülnek ki, nagyon gyakran jelentős költséget okozva. [további információ]

Vállalkozásunk valamennyi, a gépjármű vásárlással, fenntartással, üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésben áll rendelkezésére! [további információ]

 

műszaki vizsga



Lukács Service Kft. - Magyar